Amit minden autószerelő ipari tanuló tud: minél bonyolultabb egy szerkezet, annál könnyebb eltévedni benne. (A Common Rail dízeltechnika éppen elég bonyolult...) 
Ha a műszerkészítők, forgalmazók hirdetéseiben feltétel nélkül bízunk, elhisszük: a korszerű motordiagnosztikai műszerek leveszik a vállunkról a terhet. 

Nem is lehet kérdés: aki egy kicsit is komolyan foglalkozik motordiagnosztikával, annak ma már nélkülözhetetlenek a munkánkat segítő, tényleg egyre többet tudó, fejlett műszerek. (Műszerteszt sorozatunkban tucatnyi rendszertesztert fogtunk vallatóra, többségük derekasan helytállt...) 

De - mint azt már többször is leírtuk - a csak a diagnosztikai műszerekre alapozott hibakeresés gyakran súlyos anyagi vonzattal járó tévedéshez vezet. Vagy azért, mert téves hibaüzenetet kapunk, vagy azért, mert a kapott információkat nem tudjuk helyesen értelmezni. 

Erre egy példát szeretnénk bemutatni.

Ahogy egyre több részecskeszűrővel ellátott dízel gépkocsi közlekedik az utakon, a szervizeknek is meg kell ismerkedni a korszerű dízelek kipufogógáz tisztítási eljárásaival. Hiába támogatja az öndiagnosztika egyre jobban és jobban a hibafeltárást, az alapos és célzott diagnosztikát nem spórolhatjuk meg. 

Esetünkben egy részecskeszűrős Peugeot 307 2.0 HDI-t vizsgáltunk, aminek hetek óta aktív volt az "antipollution fault " jelzése. A tulajdonos először egy márkaszervizt keresett fel, ahol némi kutakodás után a vezérlőegység cseréjét javasolták. Ezt követően került az autó hozzánk, abban a reményben, hogy tudunk valami egyszerűbb és olcsóbb megoldást a problémára. 


 

 

A műanyag motorborítás eltávolítása után néhány (a vizsgálat szempontjából) fontos alkatrész láthatóvá válik. 
1: befecskendező porlasztók 2: légtömeg mérő 3: töltőnyomás érzékelő 4: beszívott levegő hőmérséklet érzékelő 5: üzemanyag szűrő 6: EGR szelepre csatlakozó cső 


Kezdjük tehát az elején: hibakódok olvasása. Az eredmény: a részecskeszűrő különbözeti nyomás érzékelőjének jele nem plauzibilis, azaz nincs összhangban a többi paraméterrel. 

 


Ez a nyomásszenzor a részecskeszűrő két végéről elágaztatott nyomás különbségét érzékeli, (az akkumulátor mögött találjuk) és kb. 0,5-4,5V közötti feszültséget generál, a nyomáskülönbség függvényében. Minél jobban eltömített a részecskeszűrő, nagy gázáramlásnál annál nagyobb a két oldala közötti nyomáskülönbség. 

A hibakód viszont nem törölhető, azaz a jelenség - szerencsére - állandó. Az élő adatok között megtalálhatjuk ezt a nyomásértéket, ráadott gyújtással ez az érték 170mBar. Ez így valóban nem elfogadható, hiszen kipufogógáz áramlás nélkül a nyomáskülönbségnek nullára kellene csökkennie. A motort beindítva, ill. gázadásra a 170mBar nem változik. 

Ilyen esetekben sem szabad csak a hibakódokra támaszkodni, elő kell venni az oszcilloszkópot, és mérni kell! Mivel az ECU "elérhető" helyen, a nyomáskülönbség-szenzor viszont igencsak rejtett helyen található, kézenfekvő, hogy először a vezérlőegység bemenetén mérjük a szenzor kimenő feszültségét. Az eredmény: gyújtáson 0,7V, gázadásra enyhén növekvő feszültség. 

Ennek a nyomásszenzornak az "alaphelyzete" 0,5V, tulajdonképpen csak az a kérdés, hogy ez a 0,2V különbség miből adódik, ill. hogy csupán emiatt aktív-e a környezetvédelmi hibajelzés. Az utóbbi kérdésre könnyű válaszolni: a jelszálat elvágva és az ECU oldalára pontosan 0,5V feszültséget rákapcsolva a hibajelzés azonnal törölhetővé válik. Az, hogy miből adódik, az egy nehezebb kérdés: ki kell bontani az akkumulátort, és a mögötte rejlő burkolatot - ez egy Peugeot 307-nél nem kifejezetten egyszerű - majd ki kell mérni a nyomáskülönbség-szenzor tápellátását. Mind a test, mind az 5V a helyén volt, nem marad más hátra, mint a szenzor újra cserélése. 


 

Kaotikus látvány, de ebben az esetben kikerülhetetlen, ha tényleg mérni akarunk. A kép bal oldalán a helyéről kifordított légtömegmérő. 


De miből gondolhatta a márkaszerviz, hogy a vezérlőegységgel volt a baj? Ügyfelünk tájékoztatása szerint abból, hogy amíg a nyomáskülönbség-szenzorból érkező feszültség gázadásra dinamikusan változott, a 170mBar érték állandó maradt a számítógép képernyőjén. Itt érkeztünk el a történet tanulságához: olyan élő adat értéket, amiről a hibatárolóban bejegyzés van, nem feltétlenül kell komolyan venni! Vannak ugyanis olyan rendszerek - esetünkben egyébként egy Siemens SID803-ról van szó - melyek, ha észreveszik egy adott paraméterről, hogy hibás, nem dolgoznak tovább vele, és akármi történjen is azzal a bejövő jellel, az élő adatok kiolvasása során nem látunk rajta változást. 

Az új szenzor beépítése persze nem volt problémamentes: a megvásárolt új alkatrész egy olyan módosított szenzor, ami az eredetire csak annyiban hasonlít, hogy két cső-, ill. egy elektromos csatlakozása van. Ez eddig rendben is van, csakhogy nem mindegy, hogy melyik csövet melyik csonkra tesszük fel, hiszen a nyomás mindig a részecskeszűrő előtt a nagyobb. Míg a régi szenzoron ez jelölve volt, az új alkatrészen semmilyen jelölés nincs erre vonatkozólag. Be kell építeni, vissza kell helyezni az akkumulátort, majd rá kell mérni a jelre: ha gázadásra a feszültség növekszik, nyert ügyünk van. Persze nem így történt, ismét ki kellett szerelni az akkumulátort, megfordítani a csöveket, majd visszaszerelni mindent. 


 

Balra a régi, jobbra az újabb, módosított szenzor. 


Az új nyomáskülönbség-érzékelővel az élő adatok között már 0 mBar szerepel gyújtáson, a jelszálon pedig 0,5V-ot mérünk. 

 


A hibakód törölhető, az "anti-pollution fault" jelzés pedig a múlté. Nem lehet elégszer hangsúlyozni az alapos munka fontosságát: körültekintően, mindent figyelembe véve lehet csak eredményt elérni, ez viszont sok időt és türelmet igényel. 

Ha Ügyfelünk elfogadta volna a márkaszerviz téves diagnózisát, és motorvezérlő egységet cseréltet, annak csak egyetlen kézzelfogható eredménye lenne: pénztárcája egy nílusi hajóút árával lenne könnyebb, a hiba változatlan fennállása mellett. Szerencsére nem így történt. 



 
Írásunk megjelent az Autótechnika 2010 júliusi számában.