Weboldalunkon a gyorsabb és kényelmesebb használhatóság miatt sütiket használunk, valamint statisztikai szempontból (látogatottság mérése, cikkek népszerűségének vizsgálata) felhasználjuk. 

Az oldal megtekintésének folytatásával Ön elfogadja ezen sütik használatát.

 

Hogyan nem vettem Opel Astrát?

 

2013-ban már elkövettünk egy laza olvasmánynak szánt cikket, ami egy Mercedes CLK vásárlási kísérletének buktatóit mutatta be.

Most, 2016 elején ismét vásárlási kalandba bonyolódtunk, ezúttal egy családtagunk számára Opel Astra J kombik (Sports Tourer) voltak a célkeresztben. Tudtuk, hogy a használtautó piac morálja összességében nemigen emelkedett az elmúlt közel három évben, a tapasztalt durva átverési kísérletek magas száma mégis meglepett bennünket.

 

A szempontjaink: legfeljebb öt éves legyen, (ez Astra J esetében nem is lehet másként), lehetőleg mindenütt gyári fényezéssel, a futott kilométerek száma ne haladja meg a százharminc ezret, a műszaki állapot tükrözze a km.futást, ne legyen lelakott, a követhető múlt előfeltétel, és persze az ár földönjáró legyen. Nem ajándék-árra vadászunk, hanem méltányosra. 

Ebben a kategóriában magán hirdető alig-alig létezik, a kereskedések viszont hatalmas készlettel rendelkeznek. Nem véletlen, az eladásra felkínált példányok igen nagy hányada hazai, rosszabb esetben külföldi céges autó volt, alap felszereltségi szinttel. A cégek ritkán kényeztetik alkalmazottjaikat (az egyébként sem fényűző) Cosmo felszereltségű Astrákkal, általános az alap, vagy Enjoy kivitel. Alig találunk benzines modellt, dízelt annál többet, s bár a dízel nem feltétlenül rajongásunk tárgya, eszi, nem eszi, nem kap mást, ezzel kellett (volna) beérnünk.

 

AstraJ.jpg

Az autóvadászat minimális kellékei. Egy dögerős kávé indulás előtt elmaradhatatlan, bár néha egy nyugtató hasznosabb lenne... A rétegvastagság mérő alapkövetelmény, amit a kereskedő állít, az vagy fedi a valóságot, vagy nem. Egy tisztességes diagnosztikai berendezés (nem hibakód-kiolvasó) mindenképp ajánlott. Némi rutin, típusismeret hiányában jó eséllyel rendesen megvezetnek minket. 

Nézzük akkor pár jellemző esetet szép sorjában.

Felkerestünk egy, tőlünk mindössze három-négy kilométerre lévő kereskedést. Reggel kilenctől (elvileg) nyitva vannak, egy fagyos csütörtök reggel pont kilenckor leparkoltunk a még zárt kereskedés előtt. Egy pazar Al di Meola CD és egy prémiumkategóriás autóhifi társaságában kellemesen telt az első húsz perc. Ezután hívtuk a megadott szám egyikét, de senki nem akart beszélgetni velünk. Ejnye már... A másik számmal nagyobb szerencsénk volt, egy hölgy jelezte, hogy nem jöttünk hiába, ki fog nyitni. Bravó! Fél tízkor már az autó mellett is álltunk, aminek az ajtajai némi küzdelem után kitörtek a fagy szorításából. A hirdetésben "újszerű" fekete 2011-es Astra valahogy nem az álmaink autója: lefutott gumik, rozsdásodó keréktárcsák, kopott kormány, csak egy kulcs. A banki, lefoglalt járgány ára viszont állapotához képest derekas, 2,6 millió. Az ár meg nem rugalmas, még kicsikét sem az. Egy tényleg jó új téli gumi tényleg jó drága (lenne), és még nem is beszéltünk a nyáriakról. Csupán a gumi kérdés rendezése sem aprópénz. Az "ezért a pénzért ettől jobb állapotú autóra gondoltam" felvetésemre "akkor azt kell megvenni" választ kaptuk. Ez tökéletesen igaz, udvarias elköszönés, ennyi volt. 

A következő célpont a főváros nyugati határán lévő tucatnyi kereskedés egyike. Voltak megérzéseink, amikor az épp frissen leszállított francia rendszámos, oldalán egy nemzetközi autóalkatrész forgalmazó cég reklámanyagát hordozó, fiatal, de rendesen lepukkant kis Peugeotra néztünk. De próba, szerencse. A kiszemelt szintén 2011-es 110 lovas dízel Astra nem egy olcsó darab ugyan a közel 2,8 millió Forintos árával, viszont csak 113ezer kilométert tett meg, kitűnő állapotú, sérülésmentes gyári állapotú, garantált km. futású az írás szerint, érvényes magyar okmányokkal, első tulajdonostól, garázsban tartott. Az egyik eladó jelezte, hogy az autó egy másik telephelyükön leledzik. Nosza, rajta, nézzük meg. Ha már itt vagyunk, mérünk. Az autó totál át van fújva, ami valahogy nem ugyanaz a hirdetett "sérülésmentes gyári állapottal". Az eladó szeme sem rebben. Kopott gumik, kopott ajtó belsők, kopott kormány, úgy tippeljük, az autó úgy jó 200-250ezer kilométert tudhat maga mögött... A szervizfüzetet elkérve elég érdekes könyvecskét kaptunk: egy teljesen üres, olaszországi példányt, amiben egyetlen bejegyzés sem szerepelt. A következtetéseket mindenki maga vonja le, mi úgy éreztük, innen menekülni kell, gyors búcsú után viharos gyorsasággal elhúztunk.

Egy másik alkalommal egy székesfehérvári kereskedést látogattunk meg. Az itt hirdetett Astra szintén 2011-es, mindössze 105e kilométerrel, "első tulajdonostól - garanciális - Magyarországon újonnan üzembe helyezett - végig vezetett szervizkönyves - élőben is meggyőző állapotú". Zene füleinknek! A végig udvarias, korrekt ember benyomását keltő eladó minden elmond az autóval kapcsolatban, persze, amit ismer. Mérünk: az autó totál fújást kapott. Nem jó hír, nincs hiteles info az okáról. Az autó tényleges futásával kapcsolatban nincsenek kételyeink, az állapota tükrözi a km. állást. De mi az, hogy "garanciális"? Ez a turbóra vonatkozik, nemrég újították fel. A szervizfüzetet bogarászva nem is kérdés, miért. Céges autóként harmincezer kilométerenként kapott friss olajat. A pár kilométeres próbaút első száz méterénél az is egyértelmű, a felújítás nem volt igazán sikeres, a turbónak rendes hangja van. Ám adódott más baj is: a motor már induláskor sem járt szépen, a rövidke kis út végén az egyik henger kiállt a sorból. Négyévszakos gumik, a spórolás jegyében, ráadásul már hervadt állapotban. Ez az autó, ilyen állapotban 2,74 MFt-ért nekünk nagyon nem kell, sőt jóval olcsóbban sem. Van másik, ugyanilyen- jelzi az eladó. A "másik" Astra gyári fényezésű, de harmincezer km-rel több van benne, ugyanattól a vállalkozástól, cégtől lett leadva, visszaköszönnek az egyedi belső megoldások, az olcsójános, lefutott négyévszakos Michelin gumik. Az ára szinte forintra ugyanaz, mint a "háromhengeressé" vált testvéréé. A kereskedés tulajdonosa udvariasan meghallgatta ugyan az érveinket, de az árral kapcsolatban nem jutottunk közös nevezőre. Ezt a kategóriát sokan keresik. Előbb, vagy utóbb lesz gazdája így is, mondja a kerekedő, amit mi készséggel el is hiszünk. De nem mi leszünk azok.

Néhány autóval kapcsolatban telefonon érdeklődtünk, a részleteket firtató kérdésekre nemigen, vagy kelletlenül válaszoltak, általában az "Uram, ezt meg kell nézze" szerű mondattal zárult a beszélgetés.

Üdítő kivétel volt egy szentendrei kereskedés, akik egy 2011-es 106e kilométeres autót kínáltak eladásra. A nagyon hosszúra nyúlt leírást kevesen böngészik végig, mi megtettük. Óva intenek benne a tekergetett órás, szervizkönyv nélküli, magas futásteljesítményű autóktól, ami derék dolog. Írásos választ kaptunk kérdéseinkre, de nem mindegyiktől lettünk boldogok. Egy rövid részlet: "Az autón az eredeti gumik vannak, értelemszerűen annyi idősek is mint az autó maga". 

Nem fárasztjuk tovább az olvasót a további esetek boncolgatásával. Tucatnyi Astrát néztünk meg / tájékozódtunk róla, mindegyiket kereskedőnél, tapasztalataink nagyon hasonlóak azokhoz, amiket leírtunk. A kiglancolt, agyonkozmetikázott, fénylő motorterű járgányok jó részéről az az alma jutott eszünkbe, amelyik kívülről ragyog, ám belül rothad. Nem találtuk meg az igazit, így el is álltunk a szándékunktól.

Nézzünk valami mást, a kereskedéseket viszont hagyjuk ki! Csak magánszemély, csak magyarországi üzembe helyezés, lehetőleg első tulajdonostól, csak megkíméltet. Cserébe nyitottunk más típusok felé is, és lehet korosabb is.

 

Amit végül is megvettünk: Peugeot 307 SW 1,6 Symbole, benzines, 2007 márciusi, hazai, egyetlen tulajdonos, végig vezetett szervizkönyves, valamivel 150e km alatt. Az eladó telefonon minden részletkérdésre készséggel válaszolt, ködösítés, mellébeszélés nélkül. Az autót vételkényszer nélkül tüzetesen átvizsgálhattuk saját szervizünkben, pedig a tulajdonos nem éppen a szomszédban lakik. Közel sem prémiumkategória, de az Astra ugyanúgy nem az.

p307.jpg

"Volt gazdája": tényleg megkímélt állapot, minden karosszériaelem javítatlan, gyári, az első lökhárítók kivételével. Így néz ki egy motortér, amit szorgos kezek nem suvickoltak fogkefével: némi por itt-ott, viszont olaj-vízfolyás sehol. Szépen járó motor, végig 13,5 bar kompresszió végnyomás, hibátlan motormenedzsment. Szinte vadonatúj, 2014 32 heti jobb középkategóriás téli gumik. Külön felnin még bőven használható nyári gumik. Pótülés a harmadik sorba, vonóhorog, panoráma üvegtető, gyári tetősín, hibátlan, folt és kiülésmentes ülések.

Persze, az autó nem új, vannak apró hibák: vékony hátsó fékbetétek, egy motortartó bak cserés lesz, egyik stabilizáló pálca lóg, (ezek kis tételek), a kuplung már túl van hamvas ifjúkorán.

Összességében a kocsi - bár négy-öt évvel korosabb, mint a megnézett Opelek - nincs rosszabb állapotban mint azok. Ellenkezőleg: nagyobb részüknél lényegesen jobb állapotú, ráadásul magasabb felszereltségi szinttel. Mindezt alig több, mint fél áron.

(Tipp: ha valaki ilyen típust keres, jól teszi, ha a ráncfelvarrás /2005/ utáni modellek között keresgél. Kívülről a legfeltűnőbb eltérés a módosított fényszóróház, a különálló ködlámpa. Ennél persze sokkal fontosabb a módosított műszaki tartalom, a nagyobb megbízhatóság.)

 

Mint mindig, most is gondosan ügyeltünk arra, hogy még véletlenül se legyünk üzletrontók. A cikkünk megjelentetésével vártunk három hetet, amikor az itt szereplő autók már új tulajdonosaikat boldogítják(?), a kereskedések / kereskedők kilétét pedig jótékony homály fedi.

HOGY IS VAN EZ?

ESETLEÍRÁS

 
ELÉRHETŐSÉGEINK: 
 
BmS Motordiagnosztika - Befecskendezős Motorok Szervize 
 
2030 Érd, Rózsa u. 5. 
BmS
 
Előfordul, hogy túlterheltségünk miatt kénytelenek vagyunk a telefont átmenetileg kikapcsolni. Ilyen esetben a kapcsolatfelvétel legbiztosabb módja az email, vagy itt:
 
 
Email: info@injektor.hu
 
NYITVATARTÁS: 
Hétfőtől péntekig: 8-15 óráig. 
     
ÜGYFÉLFOGADÁS ELŐZETES IDŐPONTEGYEZTETÉS ALAPJÁN,
 
AUTÓ ÁTVÉTEL ÉS KIADÁS KIZÁRÓLAG NYITVATARTÁSI IDŐBEN!
 

Befecskendezős Motorok Szervize • 2030 Érd Rózsa u. 5. • 06-30-598-8006 • info@injektor.hu