Cikkünk két szempontból is kicsit kakukktojás. 

Az egyenfeszültségű tápegység nem igazán műszer, sokkal inkább eszköz. Fontos lenne, hogy minden, autóelektronikával csak érintőlegesen is foglalkozó műhely munkaasztalán ott legyen, mégsincs ott. Ezért kapott helyet a téma a műszerteszt sorozatunkban. 

A tesztelés sem az oldalunkon megszokott mélységű, mivel ezt a területet csupán felhasználó szinten ismerjük, de úgy gondoljuk, hogy a közölt infók ennek ellenére egy autószerelő műhely számára hasznosak lehetnek. 

Harminc éve az általános javításokat végző szervizekben a tápegység szinte ismeretlen fogalom volt. Az autóvillamossági szervizeket kivéve nemigen volt rá ugyanis szükség. 
Merőben más a helyzet ma, amikor a meghibásodások jelentős része az autóelektronikával hozható összefüggésbe, a műhelyek pedig - ha holnapután reggel is ki szeretnének nyitni - nem zárkózhatnak el ezek javításától. 
Ezzel pedig műszer, eszköz (is) kell... 


Egy akkumulátor nem tudja pótolni, kiváltani a tápegységet. Ma már számtalan helyen kell a fedélzeti feszültségtől eltérő potenciált biztosítani, a legkézenfekvőbb példa erre az 5,0 Voltos referencia-feszültség. Az akkura kapcsolt áramkörben ráadásul nem tudjuk szabályozni a megengedett maximális áram értékét. 

Az autószervizekben hasznosítható tápegységek több fajtája hozzáférhető. 

Mivel egy jobb új táp árát meghallva sokan hátrahőkölnek ("sosem termeli ez ki az árát") ezúttal korábbi típusokat érintünk, amelyek mérsékelt áron vehetünk meg. 

Mi "transzformátor lelkű" DC tápegységeket használunk, ezek súlyos, de strapabíró darabok, a korszerűbb kapcsolóüzemű tápegységekről később ejtünk pár szót. 

A Farnell Instruments Ltd L30-5 típusa egy professzionális felhasználásra kialakított egycsatornás korábbi gyártmány. Bár dobozának kialakításából adódóan elméletileg "hordozható kivitel", ez egy súlyos darab, gyenge polcra feltenni is ellenjavallt. Megépítettségére jellemző, hogy - bár nem egy mai típus - saját megkímélt példányunk szinte makulátlan állapotú, a potméterek finoman, "beszakadás mentesen" működnek, némi túlzással mint új korukban. 
0 és 30 Volt közötti egyenfeszültséget állíthatunk be fokozatmentesen, nagyon precízen, finombeállítóval. (A tápegység-kínálatban szereplő néhány fix, választható feszültségértéket szolgáltató, jellemzően olcsó típusnak csak az ára lehet vonzó, az ezen a területen felmerülő feladatok meghatározó részére alkalmatlanok.) 


 

Ha nagyon pontos értéket akarunk beállítani, kontrollműszert használjunk. Némi gyakorlattal, a leolvasási hibák kiküszöbölése után a beépített műszerrel is +/- tizedvoltos eltérésen belül dolgozhatunk. 
De miért is szeretjük használni az analóg kijelzésű műszert, amikor már réges rég a digitális kijelzés a "korszerű"? Azért, mert a változások sokkal szembetűnőbben követhetőek, mint numerikus kijelzésnél. 

A műszer 0 és 5 Amper közötti, a jobb oldali potméterrel korlátozható áramerősséget szolgáltat. Az 5 Amper a mindennapi autóelektronikai feladatokhoz általában elég. 

 

A fojtószelep-egységek ellenőrzése csak egy példa, de tucatnyi napi egyéb feladat elvégzéséhez sem nélkülözhető a tápegység. Ilyen például a vezérlőegységek tesztelése, beavatkozók működtetése. Sok esetben például csak egy ilyen, finoman állítható tápegységgel fedezhetünk fel olyan hibákat, mint pl. egy szoruló EGR-szelep, vagy egy akadósan mozgó alapjárati szelep. 


 

De nézzük meg, hogy a leglényegesebbnek vélt két mutató vonatkozásában milyen minőségi szintet képvisel az L30-5. A készülék kezelési útmutatója szerint a beállított feszültség stabilitása +/-1mV-on belüli. Ezt az útmutató "ripple and noise content"-nek nevezi, azaz maximum +/-1mV zaj kerülhet a kimeneti feszültségre. Mérjük le! 




A kinagyított oszcilloszkóp felvételen az átlagos zaj amplitúdója 10-15mV körül alakul, ez +/-7mV körüli érték. Ez magasabb ugyan, mint az elvárás, de a közel 14V-os feszültséghez képest a mért zaj mértéke így is csupán egy ezrelék körüli. Azt se felejtsük el, hogy maga az oszcilloszkópos mérés során is kerülnek egyéb zajok a mért jelre (leginkább külső elektromágneses zajforrásokból, mint pl. számítógép tápegységek, világítótestek, stb.). 

Egy másik érdekes specifikáció a "recovery time", magyarul az az idő, ami egy terhelésváltás után az eredeti feszültségre való visszaálláshoz kell. Minél rövidebb ez az idő, annál "stabilizáltabb" a kimeneti feszültség. A leírásban maximálisan 25us (mikroszekundum) "visszatérési idő" szerepel, ha a terhelésváltás 10-100% közötti. Lássuk! 


 


Az általunk elvégzett tesztek alapján a visszatérési idő jellemzően alatta maradt a 25us határértéknek, ebben a vonatkozásban a készülék jobban teljesít, mint -az egyébként szigorú- gyári specifikáció. (A szkópfelvételen a két kurzor közötti idő felel meg 25us-nak.) 

Paraméterei, megépítettsége alapján az L30-5 például tökéletes választás lehet a munkaasztalunkra. 


A transzformátoros tápegységek egy másik típusa kifejezetten autós alkalmazásra készült. A kimeneteken leggyakrabban stabil 13,8 Volt környéki feszültség jelenik meg, a terhelhetőségük rendben van, akár 20-30 Amperes kivitelt is választhatunk. Mivel nem szabályozható a kimeneti feszültség, nincs áramkorlátozás, így nincs szükség visszajelző műszerekre sem, használatuk végtelenül egyszerű. 


 

Bár kitűnően használhatók autótechnikai berendezések munkaasztalon történő tápellátására, vagy akkucserénél a feszültségellátás folytonosságának biztosítására, felhasználási területük jóval szűkebb, mint pl. az L30-5 típusé. Ha egyetlen tápegység beszerzésére van mód, akkor viszonylagos olcsósága ellenére (~ 95 Euro ) az AFX 2795 sem az a típus, amit feltétel nélkül ajánlani tudunk. Második készülékként, ha elfogadjuk korlátozott szolgáltatásait, jól szolgál. Működését jellegzetes trafó-zajjal is tudatja velünk, aminek nem feltétlenül kellene így lenni, de a műhelyben ez nem sokat számít. 



 

Szegény ember vízzel főz... 
Csupán érdekességként: úgy húszegynéhány éve, jórészt konyhaasztalon épült jobb "házibarkács" modell. Kétcsatornás, 30 Volt, 2 Amper. 
Azon kívül, hogy potméterei már kissé szőrösek, a jobb oldali műszer kicsinykét kezd elfáradni, még mindig jól bírja a gyűrődést, a néha zord műhelykörülmények között is. Persze nem lehet összehasonlítani egy professzionális felhasználásra, nagyüzemben készült drága készülékkel, de a strapabírását értékelnünk kell. 


A bő harminc éve felbukkant kapcsolóüzemű tápegységeknek számos előnye van a fent vázolt 50 Hertzes transzformátoros típusokkal összehasonlítva. Pontosítva: a kapcsoló-üzemű tápegység (SMPS) is tartalmaz transzformátort, de jóval kisebbet, könnyebbet, olcsóbbat. Ezek a tápok jobb hatásfokúak, geometriai méretük, tömegük csekély. 
Elég, ha csak ránézünk az előttünk lévő PC tápegységére. Sajnos, az olcsó árfekvésű típusok rövidke tervezett élettartammal bírnak, jóval sérülékenyebbek, és a kimenő feszültségük is sokkal zajosabb. 

Egyes területekre a kapcsolóüzemű tápegységek ennyi idő elteltével sem tudtak igazán betörni, erre legjobb példa az igényes akusztikai berendezések (hifi, méginkább "high end") megemlítése. Mindezek mellett a piacon fellelhető tápegységek legnagyobb része kapcsolóüzemű készülék, a feladatok többségére ugyanis a legtöbb ilyen eszköz még a fenti kompromisszumokkal együtt is tökéletesen alkalmas lehet. 

Mára már nagyon igényesen megépített, jó paraméterekkel bíró "minőségi" kapcsolóüzemű tápegységek is hozzáférhetőek.