Személygépkocsi vásárlása előtt a MIBőL vegyem??? után leggyakrabban felvetődő kérdés: MILYET vegyek, dízelt vagy benzinest? 

Mint látni fogják, a mi zsebünkben sincs ott a bölcsek köve, mindkét motortípus választásának lehetnek kétség kívüli előnyei, és vannak buktatói. Amit a takarékosabb üzemű dízel esetén a fogyasztásban megtakarítunk, azt bőségesen rákölthetjük a drágább fenntartásra. Csodák nincsenek: az egyre kisebb fogyasztású benzinmotornak is ára van: az egyre bonyolultabb szerkezet. Hosszú távon ez is költségnövelő kockázat.

A '90-es évek második harmadától a dízelmotor fejlesztése látványos eredményeket hozott. A Common Rail (közös nyomócsöves) motorok fajlagos nyomatéka eddig soha nem látott értéket ért el. Csökkent a zajszint, csökkent a fogyasztás, javultak az emissziós mutatók, jelentősen nőtt a teljesítmény, a nagyobb CR dízelmotorral szerelt autókat már sportosan is lehet vezetni, mi más kellene még? Egy ideig úgy tűnt: a benzinesek ezt a meccset már elveszítették. Tény, hogy a legtöbb gyártó kínálatában ideiglenesen visszaszorultak a benzines modellek, de a "dízelbotrány" és az azt követő szabályozási trendek miatt 2018 elején úgy tűnik, fordulhat a kocka. 

(A műszaki kérdéseket firtató írásunk: "Korszerű dízel technika".) 

A dízelmotor kétségkívül sokat nyert ugyan, viszont elveszítette az egyszerűségét, a CR bonyolultsága miatt meghibásodásra jóval hajlamosabb lett, a hibafeltárás, diagnosztika jelentős műszerezettséget, szaktudást igényel, a motor várható élettartama a jóval nagyobb igénybevétel miatt - a korábban megszokott dízelmotorokhoz képest - csökkent. 

A befecskendező porlasztók élettartama véges, a gyártók által megadott várható élettartam az "egymilliárd befecskendezés" nagyságrendbe esik. Mivel minden második fordulaton igen rövid idő alatt gyors egymásutánban egy pilot befecskendezés, egy fő befecskendezés (esetleg egy utóbefecskendezés is) történhet, két fordulatonként 2-3 nyitással-zárással kell számolni. (A legújabb modelleknél jóval többel.) Ez percenkénti átlagosan 2000-es fordulatot feltételezve azt jelenti, hogy a meglehetősen drága porlasztók cseréje 250-300.000 km körül - nemritkán már előtte - esedékessé válik. (Itt elég nagy eltérések figyelhetők meg: láttunk már CR dízelmotort 350e km-rel, eredeti porlasztókkal, de olyat is, amelyikben 100-150e km után sorra cserélték ezeket. Az esetleg feltételezhető minőségi szórás mellett döntő szerepe az üzemeltetés körülményeinek van: pl. a gyakori városi araszolás mellett a km. futáshoz köthető várható élettartam jelentősen lecsökken, a dízelolaj minősége szintén élettartam befolyásoló tényező.) 

Az Euro5-ös (és ezt követő) szabvány kritériumainak eleget tevő dízelmotorok nem nélkülözhetik a részecskeszűrőt, mely élettartama (a mai álláspont szerint) jó esetben 250e km. Cseréje szigorú összeg. Szerencsére mára a részecskeszűrők tisztítása is többé-kevésbé járható út, ami - ha nem is aprópénz - jóval kevesebbe kerül. 

A nagynyomású szivattyú várható élettartama sem végtelen, jó eséllyel legalább egy alkalommal cserélni kell, amihez megint csak rendesen ki kell nyitni a pénztárcát. Az izzógyertyák illetve porlasztók cseréje nem kockázatmentes vállalkozás, nemegyszer a hengerfej leszerelése sem kerülhető ki. Csupán a befecskendező porlasztók és a nagynyomású szivattyú cseréje egy 6 hengeres motornál meghaladhatja az 1,5 Millió Forintot! 

Éppen kilencszer lehetett volna körbegurulni a Földet ezzel a tisztességes futásteljesítménnyel.
A 2004-es gyártású VW Touareg terepjáró 5,0 TDI V10 313 LE teljesítményű 10 hengeres Common Rail dízelmotorja úgy 25-30%-kal kevesebb üzemanyagot égetett el mintha ugyanekkora teljesítményű benzinmotorral jött volna le a gyártósorról. (A gyártóművi fogyasztás-adatok ugyan csak 2-3 liter / 100 km. fogyasztáskülönbségről szólnak, de ezt fogadjuk kellő fenntartással.) 
Az igen bonyolult, összetett szerkezet ennyi idő / km után - egyre gyakrabban - gonosz elvarázsolt kastélyként működik, elektromos hibák sora emlékezteti az egykor boldog tulajdonost az idő múlandóságára (és persze arra, hogy itt lenne az ideje a legújabb, még felülmúlhatatlanabb, még bonyolultabb, és nyilván még drágább modell megvásárlásának). Ebből a szempontból szinte mindegy, hogy dízel, vagy Otto-motoros autóról van szó. 
Ami viszont nem mindegy: a kifejezetten common rail sajátosságokból - újkora óta - adódott hibák elhárításának költségei jócskán leapaszthatják azt az előnyt, ami a kedvezőbb üzemanyagfogyasztásból adódik a benzines modellel összevetve. Megkerülhetetlen kérdés az újkori ár is: az 5,0 TDI V10 ára 2004-ben 105,000 Svájci Frank volt, az összehasonlításben szereplő 4,2 V8 ára pedig 89,000 Svájci Frank. A dízelmodell felára nem kevesebb, mint egy új Lancia Ypsilon 1,2 ára volt. 
Új autó vásárlásánál ebben az árkategóriában a racionális érveket általában persze felülírják a presztízs-szempontok. 

Rövid kis példánk célja egy azonos modellnél a CR dízel és a benzinüzem költségeinek csupán dióhéjban történő összevetése. A prémium-kategória más, összehasonlítható szereplőinél a helyzet - tapasztalataink szerint - hasonló. 

Manuális váltó esetén a dízelmotorok túlnyomó részét kettős tömegű lendkerékkel párosítják. Ennek a - gyakran - rövidke élettartamú alkatrésznek a cseréje olyan szigorú kiadásokba hajszolja a kocsi tulajdonosát, amire a legrosszabb álmában sem gondolt. (Nincs műszaki szempontból elfogadható, kompromisszum-mentes "olcsó" megoldás. Az is tény, hogy egyre több Otto motorban is alkalmazzák.) 

A dízel modellekért tehát a legtöbb esetben többet kell fizetnünk új autó vásárlásánál, karbantartásuk, javításuk - a leírtak miatt - várhatóan többe fog kerülni hosszú távon, mint az Otto motorral szerelt verziókon. 

A résolajat vizsgálva, ha nagyon finom fémszennyeződést találunk benne, szinte biztos, hogy komoly kiadás előtt állunk. Erős mágnessel "össze lehet terelni" alulról a nagyon kis fémdarabkákat, amelyek (általában) a nagynyomású szivattyúról váltak le. Esetünkben ez egy alig több, mint hetvenezer kilométert futott, japán autónál következett be. Ez Common Rail jellegzetesség, csupán a szokatlanul rövid élettartam meglepő. 

Ez az érem egyik oldala. 

Az viszont egyértelmű, hogy az azonos teljesítményű dízelmotorral szerelt gépkocsi fogyasztása jóval kedvezőbb, itt bő 30%-os (esetleg még ennél is több) dízel előnyről beszélhetünk, ami azért elég súlyos, legtöbbször döntő érv.

Csupán gazdaságossági oldalát nézve a kérdésnek, mikor éri meg dízelmotorral hajtott új autót venni? 

Nézetünk szerint kizárólag abban az esetben, ha az évi tervezett futásteljesítmény magas, és ha nem várjuk meg, amíg a szinte borítékolható vastagszámlás javítások ideje eljön. (Ez persze köztudott, a sokat futó céges autók, flották csaknem teljes egészében dízelmotorral szereltek. Néha 3-4 éves korukra hihetetlen futásteljesítményt érnek el. Használt autó vásárlásakor nem árt ezt szem előtt tartani.) 

A szaksajtó időről-időre körbejárja ezt a kérdést. Az Autó Magazin 2008. novemberi száma például tanulságos táblázatot tesz közzé "Benzin a dízel ellen" című cikkükben. Ebben 23 olyan modell költségvonzatait hasonlítják össze, amely rendelhető hasonló teljesítményű benzinüzemű illetve dízel motorral is. Egyetlen modell van ezen a színes palettán, ahol a dízelverzió új ára alacsonyabb: ez az Alfa Romeo 159 JTD. 

Az összes többi esetben a dízelmotorral szerelt modell a drágább. 

A dízelmodell felárának megtérülése a felár mértékének illetve a fogyasztáskülönbségnek a függvénye. Ahol jelentéktelen a vételár különbség, ott a "Megtérülés km-ben" rovatban alacsony szám kerül: pl: a Mercedes C osztály 2,1 CDI ill. 200 Kompressor esetében 10,900 km. A másik véglet: Nissan Qhasqai 2,0 ill. 2,0 dCi, itt 821,300 km. lefutása után térül meg a dízel FELÁRA. (Azaz: a mi olvasatunkban soha, az első megtett métertől az összepréselésig végig veszteséges.) Általában viszont 200-300,000 km után jön vissza a dízelmodellért fizetett különbözet. 

A cikk tárgyilagosságát nem vitatva, gondoljuk tovább: 

Ha az autónk 10 év alatt futja le ezt a 200-300,000 km-t, akkor már értékének túlnyomó részét elveszítette, újraértékesítési esélyei nem jobbak, mint a benzines társáé, ráadásul éppen esedékesek azok a korábban említett extra kiadások, melyek a (CR) dízelüzem sajátosságaiból adódnak. Ha tömegével érik el a CR dízel motorok ezt a futásteljesítményt, és a - józan mérlegelések szerint kikerülhetetlen - javítások szinte előre borítékolhatóan magas összege jobban bekerül az autós köztudatba, ez árnyékolni fogja a CR dízelek gazdaságosságáról sokszor sugalmazott felhőtlen képet. (Megjegyzés 2014 októberében: ez mára jórészt megtörtént.) 

A hivatkozott, korábbi cikkben az összehasonlítás végig dízel előnyt mutat, viszont a cikk végén a szerzők néhány mondatban kitérnek a garanciaidőn túli, várhatóan magas javítási költségekre. Ez korrekt. 

Személyautóba szánt dízelmotor turbó nélkül ma már alig-alig létezik, választási lehetőség nincs. 

Ha viszont a benzines motor mellé tesszük le a garast (pontosabban azt a néhány millió forintot), akkor döntenünk kell az egyszerűbb szívó vagy a turbómotor között. A turbómotor bonyolultabb lelkülete, magasabb ára, több meghibásodási lehetősége riasztó lehet, de az érem másik oldalán ott van a nagyobb teljesítmény, a nagyobb vezetési élmény és a - valamivel - alacsonyabb fajlagos fogyasztás. 

Az Audi 1,8 literes TFSI motorjának teljesítmény-, illetve nyomatékdiagramja. Forrás: Autotechnika 2007/4. 
Alig az alapjárati fordulatszám felett, 1000 f/percnél a nyomaték 165 Nm, és 1500-as percenkénti fordulatszámtól pedig már a motor maximális nyomatéka, 250 Nm rendelkezésre áll. A közvetlen befecskendezéses, feltöltős Otto motor jellemzői világosan mutatják a fejlesztések eredményét. Így múlik a világ dicsősége: néhány éve még a Saab 2,3 turbó motorjának nyomatékleadására csodálkoztunk rá: a maximális nyomaték, 350 Nm már 1900 f/perctől megjelent a motor forgattyús tengelyén. 
A BMW néhány új motorján a maximális forgatónyomaték már 1300 ford/perc-től igénybe vehető, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. És ami további érdekesség: ez igaz a BMW dízel és Otto motorjaira egyaránt. 

Az új fejlesztésű Otto motorok egyre nagyobb hányada is feltöltős. A "vásárlói preferenciák változása" miatt tendencia a kis lökettérfogatú, magas fajlagos teljesítményű, alacsony fajlagos fogyasztású, alacsony károsanyag kibocsájtású motorok beépítése. Ez a feltöltő (sőt: gyakran feltöltők) alkalmazását szinte kikerülhetetlenné teszi, és egyre több új közvetlen benzinbefecskendezéses motor is megjelenik. 

A dízelmotorokkal foglalkozó írásunk egy részlete: 

"A feltöltés paraméterekből kiolvasható előnyei nem vitathatók, de a turbó cseréje eddig sem volt elhanyagolható költség. A fejlődés persze nem áll meg, ma már meglehetősen gyakori a két turbó alkalmazása. 
Sőt, a szaksajtóban olvashatóan pl. a BMW N57S típusú, vadonatúj soros hathengeres motorja nem kevesebb, mint három feltöltőt fog munkára, melyek 3,5 bar maximális töltőnyomásra képesek. A motor maximális teljesítménye 280 kW, ami hozzávetőlegesen 380 LE. 
A fajlagos teljesítmény így 127 LE/liter, fantasztikus érték. Mindezt egy még fantasztikusabb (katalógus) fogyasztás értékkel fejelik meg: a motor egy M550d típusban 6,3 liter/100 km-t ért el a szabványos menetciklusban. Ez még akkor is nagyon kedvező, ha tudjuk, a mindennapokon ez úgy 8-9 liter körül várható 100 kilométerenként. 
Az érem másik oldalán a költségek állnak. Csupán a feltöltés kérdéskörénél maradva: nem három különálló turbóról van szó, hanem egyetlen turbófeltöltő modulról, ami - csalódnánk ha nem így lenne - valószínűleg egyben cserélhető. Az nem kétséges, hogy komplett modul ára Forintban mérve hét számjegyű tétel, és nem lehetünk biztosak benne, hogy a számsor 1-gyel kezdődik majd. 
Ez csak az első fecske, a Porsche - a szaksajtó szerint - szintén három turbóval szerelt motorján dolgozik." 

El kell gondolkozni azon, hogy 6-7 év múlva ezek a használt autók lőtávolságon belül lehetnek azok számára is, akik egy új középkategóriás, kevésbé "márkás" gépkocsi helyett ilyen, "sokturbós" csodát vesznek meg. 
Lesznek meglepetések... 

A legújabb trendek egyértelműen azt mutatják, hogy a benzinmotorok fejlesztői faragni szeretnének az elmúlt évtizedben kialakult hátrányukból. Belepillantva egy 2012-es katalógusba, találunk olyan európai típust, ahol nincs olyan benzinmotor, amely ne lenne vagy turbófeltöltős, vagy változó szelepvezérléssel, ill. szelepemeléssel ellátott, mindezt követlen befecskendezéssel párosítva. Ezek a fejlesztések egyértelműen megmutatkoznak a nyomaték növekedésében és a fogyasztás csökkenésében, azonban világosan látszik, hogy ezen új autók hosszútávú fenntartása jóval drágább lehet "hagyományos", korábbi benzines társaikhoz képest. 

Egy alapvetően új konstrukciójú motor mindig rejt némi kockázatot. Előfordulhat - mi több, elő is fordul -, hogy az óriási reklámhadjárat mellett bevezetett, a motorépítés új etalonjának beharangozott motor a gyakorlatban kicsinykét betegesnek bizonyul, picit küzdenek vele, majd csendesen kivonják a gyártásból. Ez a szerencsésebb döntés, ha a nagyszámú, azonos meghibásodás ellenére kínálatban hagyják, abból idővel nem kis botrány kerekedhet. Ez nyilván nem használ a márka megítélésének, még akkor sem, ha esetleg a gyártásban lévő több tucat motor közül csak egy van, amire ennyi panasz van. 

Az új konstrukciók másik, ritkán hangsúlyozott hátrányát a szervizelési tapasztalat hiánya jelenti. Minden újonnan bevezetett, a karbantartók számára nem teljesen ismert felépítésű és működésű megoldás éveken keresztül okozhat kellemetlenségeket szervizeknek, gyártónak, tulajdonosoknak egyaránt. A common rail megjelenésének éveiben igen sok félrediagnosztizálásról, szerencsétlen kimenetelű szerelési munkáról lehetett hallani. Mára a common rail témakörében a könyvek, mérőeszközök, tanfolyamok, internetes források sokasága és rengeteg tapasztalat áll a szervizek rendelkezésre. Ehhez azonban másfél évtizednek kellett eltelnie. 

A kép minősége nem meggyőző (endoszkóppal készült), a "mondanivalója" annál inkább. 
Egy közvetlen befecskendezésű benzinmotor szívócsatornájának vigasztalan képét mutatja, a szívószelep tányérjára esik a fénynyaláb. Az ilyen mértékű elkokszolódás már nagyon komoly működési zavarok forrása. 

Egy (egyébként: méltán) nagynevű gyártó felső kategóriás járművébe épített közvetlen befecskendezésű motor szívószelepének állapota viszonylag alacsony futásteljesítmény után.

A közvetlen befecskendezésű motor nagy valószínűség szerint megbízható erőforrássá válik majd, ha kinőtte gyermekbetegségeit. Döntenünk viszont most kell... 

2014 szeptemberében került bevezetésre az Euro 6 környezetvédelmi szabvány. Előírásainak teljesítése eddig soha nem látott bonyolultságú kipufogógáz kezelési eljárásokat tett szükségessé, melyek meghibásodása akkora költségvonzattal járhat, amit korábban soha nem hittünk volna el. Ez ugyanúgy igaz a benzines, vagy a dízel modellekre. 

Miközben mélyen meghajlunk a világhódító CR dízel korábban elképzelhetetlen eredményei előtt, egy dolgot nem hagyhatunk figyelmen kívül. 2014 vége felé ez a megoldás immár bő 15 éve piacon van, számos csiszolgatás, innováció után valóban szemet kápráztató paramétereket tudhat magáénak, járáskultúra dolgában - egyelőre - nem versenytársa a benzines modelleknek. A "csendes" dízel legfeljebb önmagához mérten az, annak ellenére, hogy a konstruktőrök mindent megtesznek a luxus kategóriában is szalonképessé tétele érdekében. 

Vastag, helyenként foszló burkolatok egy CR dízel motoron. Csendesebb, mint e nélkül, de a csendestől igen messze van. A karosszériára átvitt rezonancia is jelentős. 
Néhány tesztben autós újságírók tollából olyasmiket olvashatunk, hogy "csak a fordulatszám mérő osztása árulkodik arról, hogy dízelmotor hajtja az autót." 
Autópályán, laza százhúsznál ... egyes típusoknál talán, főleg, ha régen ültünk egy valóban kulturált járású benzinesben. Egészen más a helyzet hidegindításkor, lassabb, városi forgalomban, vagy a járó motorú autó mellett állva, ilyenkor a dízel nincs versenyben a hasonló kategóriájú Otto-motorral. 

XXL méretű turbó a 2012-es gyártású Audi A8 3,0 literes V6-os dízelmotorján. A 180 kW / 245 Le teljesítményű motor kereken 500 Nm nyomatékra képes, ami több, mint korrekt. A közel két tonna tömegű autó - majdnem - mindent tud, amit ebben a kategóriában elvárhatunk. Járáskultúra dolgában viszont nincs mese: a gyártó húsz évvel korábbi méretes Otto-motorjai csendesebbek, finomabb járásúak voltak. 

Számos, itt röviden érintett témának külön cikket szenteltünk. 

A szaklapok szinte minden számában találunk egy-két cikket, gondolatébresztő elemzést, műszaki információt a hibrid (vagy: egyre inkább a teljesen villamos hajtású) személyautókkal kapcsolatban. Ezek elterjedése - sajnos - nagyon kezdeti állapotban van idehaza, de tőlünk nyugatra sem történt még meg az igazi áttörés. Ami alapvetően választási lehetőségünk marad: új vagy használt, dízel, avagy benzines, rosszabb esetben egyik sem.