Weboldalunkon a gyorsabb és kényelmesebb használhatóság miatt sütiket használunk, valamint statisztikai szempontból (látogatottság mérése, cikkek népszerűségének vizsgálata) felhasználjuk. 

Az oldal megtekintésének folytatásával Ön elfogadja ezen sütik használatát.

 

Hogy is van ez? 17. Bringaszállítók

Web-oldalunk alapvetően a gépkocsi motorját járja körül műszaki vénájú emberek szemüvegén keresztül. Ezen nem is szándékozunk változtatni, de úgy gondoljuk, egy-egy olvasmányosabb, diagramokat, oszcilloszkóp ábrákat nélkülöző cikk nem hígítja fel túlságosan az injektor.hu tartalmát. 

Bringázni jó, ráadásul hasznos is lehet. 
Ha valaki csak dolgozni, vagy pincébe járásra használja, akkor is. 
Sokan vagyunk, akik a mozgásigényünk kielégítésére tekerjük a pedált, mások a kerékpárra, mint sporteszközre tekintenek. A legtöbb bringásnak időközönként szállítani kell a drótszamarat. 

Nem mindegy, hogyan. A kompromisszum-mentes megoldást mi sem találtuk meg. 

Statisztikai adatok szerint tavaly, 2012-ben 12,473 db. kerékpárt loptak el hazánkban, egyes források szerint Budapestre ebből több, mint tízezer jut, ami elég mellbevágó adat. Pedig ezeket az óriási számokat még nyugodtan beszorozhatjuk kettővel, talán hárommal is. A póruljártak többsége nem tesz feljelentést, mert nemigen bízik abban, hogy az eredményt hoz, viszontlátja még kedvencét. 
Tekerjünk tehát, mert egyáltalán nem biztos, hogy ezt holnap is megtehetjük ugyanezzel a bringával. 

Írásunkban néhány sorban felvetjük a szállítás közbeni vagyonbiztonság kérdését is. 




A legegyszerűbb, ha a kocsi csomagtartójába, esetleg az utastérbe gyömöszöljük a kerékpárt. Jobb esetben, pl. egyterűeknél a bringa szétszerelés nélkül is befér, de legtöbbször ez csak nehezen megoldható. 
Nem igényel külön ráfordítást, mégsem szerencsés módja ez a szállításnak, sérülhet, karcolódhat a kocsibelső, a szállítmány fényezése, főleg ha nem is csak egy kerékpár kap helyet a fedélzeten. Ne adja az ég, de egy frontális ütközésnél rágondolni is rossz, milyen tarolást végez a hátunk mögül hirtelen előre zúduló tizenhét kilós vas. 
Legfeljebb alkalmi, szükségmegoldásnak tartjuk. 

Ma már a bőség zavarával küzdünk, a kínálat óriási, de néhány évtizede szinte a tetőn elhelyezett tartó jelentette az egyetlen megoldást a kerékpár gépkocsin szállítására. Előnyei: viszonylag olcsó, nem vesz el a csomagtérből, kisebb a baleseti kockázat. 
Ugyanakkor -főleg magasabb építésű autók esetén- komoly feladat feltornázni a tetőtartóra mondjuk egy elektromos rásegítésű, nehéz darabot. 
Az autó stabilitása jelentősen romlik, nő a légellenállása, a fogyasztása. Ügyelni kell arra, hogy faágakba, egyéb akadályokba a szállítmány ne ütközzön. Hirtelen fékezés, irányváltás erősen próbára teszi a kerékpártartót, illetve rögzítését. Nagyobb sebességnél riasztóan szélérzékennyé válik a kocsi, a benzinszámla dagadása pedig tetemes. 

 

Egyszerű, könnyű, de korántsem nagyszerű. A mai, gyakran nagyobb átmérőjű csövekből összeállított vázú kerékpárok szállítására eleve alkalmatlan. A korábbi, viszonylag olcsó német gyártmány keréktartó U-profilja vékony, 1 mm-es lemezből van kialakítva, két darabból lehet a kívánt hosszméretet biztosítani. A vázrögzítő csöveket tartó elem sem sokkal vastagabb. Tekintélyesebb tömegű kerékpár és sportosabb vezetési stílus esetén mi kihagynánk. Ennél persze sokkal komolyabban megépített tetőtartót is találunk. 

Korábban használtunk néhány típust, de az igazit ezek között nem találtuk. 


Sok szempontból szerencsésebb, ha a kocsi csomagtartójára, vagy -kombiknál- a hátsó ajtóra szerelhető kerékpártartót vesszük igénybe. Kevesebbet ront a stabilitáson, kevésbé növeli a fogyasztást, mint a tetőn cipelt kerékpár. A kedvező árfekvésű olasz Peruzzo Venezia vásárlásakor a bringaboltos egy táblázatból ellenőrizte, hogy egyáltalán felszerelhető-e az adott gépkocsira. A boldogító "igen" után sajátkezűleg végezte az első felszerelést, hogy minden rendben legyen. Használat közben jött elő a típus néhány hátránya: például a kerékpártartót rögzítő hevedereket, a bringák rögzítettségét néha ellenőrizni kell, a forszírozott kanyarvételeket nem kellene erőltetni. A Peruzzo másik kevésbé szimpatikus vonása az volt, hogy a csomagtartóval érintkező pontokon felmattult a fényezés. (Nincs mit tenni, vízbázisú festék, karcolódásra hajlamos Peugeot 407 kocsiszekrény.) 


 


Kicsit kaotikusnak tűnik. 
Hosszabb útra ajánlott néhány helyen összefogni a bringákat és a tartót. Női kerékpárok esetén (a Gepida ilyen) a szállításhoz egy pótcsövet kell felszerelni, ami kicsit macerás. Ilyen esetben az egyik kerék zavarhatja a rendszámtábla leolvashatóságát, ami sokba kerülhet. A hátsó lámpák egyébként is takarásban vannak, ami újabb aggályokat vet fel. Szerencsés esetben csak a nemzetgazdaság stabil állapotban tartásához kell hozzájárulni, egy tekintélyesebb összeg büntetéskénti befizetése révén. 
Ha csak egy -egyébként jelentéktelen- ráfutásos koccanás szenvedő alanyai vagyunk, a kár jelentős lehet, a szállítmányt semmi sem óvja. 

A tolvajoknak könnyű préda: semmi sem védi a kerékpártartót, nagyon rövid idő alatt leszerelhető, akár üresen, akár bringákkal együtt. 

Ezt a típust kalandokra vágyóknak ajánljuk. 


Szerintünk (használhatóság szempontjából) a legjobb választás a vonóhorogra szerelhető kerékpártartó. 

Viszont: drága. Maga a tartó sem olcsó, és -ha nincs eleve rajta- akkor fel kell szereltetni a vonóhorgot, le kell vizsgáztatni hozzá az autót, ki kell cseréltetni a forgalmi engedélyt. 

A vonóhorogra szerelt tartón szállított bringák csak mérsékelten növelik a légellenállást, és kismértékben rontják a stabilitást. 

A Thule az egyik legnagyobb presztízsű gyártó, amelyik kínálatban tart többféle, vonóhorogra szerelhető bringaszállítót. Mi pedig elég sok kilométert megtettünk a Thule két ilyen kiválóságával. Korábban egy két kerékpár szállításra alkalmas példányt nyúztunk egy Saab 9.5 kombival, most pedig egy Thule RideOn 9503 cikkszámú, három kerékpár hurcolására tervezett ilyen szerkezetet használunk, a változatosság okáért egy másik Saab 9.5 vonóhorgára biggyesztve. (Svéd szállítóeszközhöz svéd autó passzol :-))) 

Kiismertük tehát a Thule ilyen gyártmányait, dióhéjban leírnánk előnyeit-hátrányait. 

 


Amire ügyelni kell: az autónk hossza jelentősen megemelkedik, ebben az esetben 85 cm-rel. A parkolást ez megnehezíti, ráadásul a parkolóradarok nem működnek. Ne felejtsük el: a rendszám takarásban van, ezért másolat rendszámot kell a közlekedésrendészeti szabályoknak egyébként teljesen megfelelő kerékpár szállítóra elhelyeznünk. (Megjegyzés: a józan ész és az európai általános gyakorlat szerint. Idehaza pillanatnyilag ez a kérdés nem teljesen egyértelmű.) 


A (számunkra) legvonzóbb az a tulajdonság, hogy -könnyebb kerékpárok esetén- akár egy fő nagyon gyorsan, egy-két perc alatt "feldobja" az autóra a kétkerekűeket. Könnyen hozzáférhető, nem kellenek artista mutatványok, átgondolt tervezés, összességében igényes kivitelezés. 


 

 



Sokan kérdezik: az egy ponton, a vonóhoroghoz rögzített tartó megfelelő stabilitást képes-e biztosítani. 
Igen, soha ezzel gondunk nem volt. Alsó fotónk mutatja, hogy csatlakozik a tartó a vonóhorog gömbjére. 


 


 


A gyártó szándéka szerint három ponton kell rögzíteni a kerékpárt, egy-egy heveder fogja a kerekeket, egy pedig a vázat. A felső fotó a rögzítő korrekt felszerelését mutatja, a fém zár nem dörzsölődhet az abroncsnak egy pár centis kiszélesített anyag ezt meggátolja. Alul a rossz példa: fém a fémmel érintkezik, sérülhet a váz fényezése. 

A kerékpárokat tartó három acél zártszelvény kellően merev ugyan, ennek ellenére kátyús, gödrös úton, még egészen lassú tempónál is a szállított kerékpárok esetenként jobbra-balra elég erősen kilengenek. Ennek több oka is van, az egyik a zártszelvények terhelés hatására kismérvű, természetes rugalmas alakváltozása, ezt így kell elfogadni. Mindkét ilyen bringaszállítónk leggyengébb pontja viszont a rögzítő hevederek -szerintünk- nem túl jó minősége. Könnyű, 10 kilogramm körüli tömegű sportkerékpároknál ez nem okoz gondot, főleg, amíg új a heveder. Más a helyzet, ha nagyobb tömegű a bringa, ilyenkor a heveder fellazul, és a szállítmány egyre inkább imbolyogni kezd. Jobb minőségű (és esetleg több) rögzítővel ez tökéletesen orvosolható, mi is ezt tettük. (Jogos persze a felvetés, miért mi orvosoljuk, miért nem a neves gyártó?) 


 


A nyugalom (és: biztonság) ára. A jobb oldali, házibarkács módosítású heveder nem szép látvány ugyan, de fölöttébb hasznos. 

Ha ezt a problémát megoldottuk, a Thule derekasan helytáll. Jobb partner nagysebességű utazásnál, mint eddig bármelyik ilyen eszközünk, jól viseli a tempós kanyarokat, vészfékezést, kevésbé érzékeny a széllökésekre. 

Ez a modell némi esélyt ad a rajta utazó kerékpároknak, hogy sérülés nélkül átvészeljenek egy hátulról jövő enyhe koccanást, csodát azért ettől a védelemtől se várjunk. 


 


Ügyes... Két csavar oldása után a tartó billenthető, a csomagtér ajtót akkor is nyitni tudjuk, ha éppen bringákat szállítunk. Három kerékpárt is szállíthatnánk, de úgy a hely bizony szűköcske, így a középső helyet inkább üresen hagyjuk. 


 

Vagyonvédelem. A Thule külön rendelhető zárja műkedvelő, alkalmi tolvajok ellen véd: egy kicsit dörzsöltebb "szakinak" ez a zár nem képez akadályt. A vékony műanyag védelmi funkciójú eszköz zárt állásban akadálytalanul körbeforog a rögzítőcsavaron, azt oldani csak a zár kulcs segítségével történő eltávolítása után lehet. Elvileg. 
Bár a kerékpártartó sem aprópénz, egy-egy ráakasztott jobb Cube, KTM vagy Trek még erősebb vonzerővel bír. Nem tanácsos az autónkat őrizetlenül hagyni, ha két-három drága kerékpár ott pihen rajta, még akkor sem, ha biztonságosnak tűnő lánccal, acélsodronnyal egymáshoz, a tartóhoz vannak fogva. Nagytudású szakemberek ha összeszedik magukat, két-három perc alatt a saját (vagy: a sajátjukként használt) gépkocsi vonóhorgára varázsolják a bringákat, tartóval együtt, és elporolnak. A még nagyobb tudásúak esetleg nem bajlódnak ezzel, viszik az autót is, hamár homár, akkor már... 

Mindent egybevetve: egy magasan jegyzett márka átgondolt, praktikus terméke ez. Apró hibája mellett is bátran ajánlható mindenkinek. Mi is másodszorra is ezt választottuk. 

Gyakran találkozhatunk kevésbé szerencsés kialakítású, egyszerűbb vonóhorogra szerelt bringaszállítókkal is. Esetenként nincs megoldva a kerékpárok által kitakart hátsó jelzőfények illetve rendszám láthatóságának biztosítása, ami balesetveszélyes és a hatóság rosszallását váltja ki. 




Ez az írásunk nyomtatott közlésre is alkalmasnak találtatott, az Autótechnika 2013 szeptemberi kiadványában jelent meg. 

 
 

HOGY IS VAN EZ?

ESETLEÍRÁS

 
ELÉRHETŐSÉGEINK: 
 
BmS Motordiagnosztika - Befecskendezős Motorok Szervize 
 
2030 Érd, Rózsa u. 5. 
BmS
 
Előfordul, hogy túlterheltségünk miatt kénytelenek vagyunk a telefont átmenetileg kikapcsolni. Ilyen esetben a kapcsolatfelvétel legbiztosabb módja az email, vagy itt:
 
 
Email: info@injektor.hu
 
NYITVATARTÁS: 
Hétfőtől péntekig: 8-15 óráig. 
     
ÜGYFÉLFOGADÁS ELŐZETES IDŐPONTEGYEZTETÉS ALAPJÁN,
 
AUTÓ ÁTVÉTEL ÉS KIADÁS KIZÁRÓLAG NYITVATARTÁSI IDŐBEN!
 

Befecskendezős Motorok Szervize • 2030 Érd Rózsa u. 5. • 06-30-598-8006 • info@injektor.hu