Befecskendezős Motorok Szervize - Gyakran feltett kérdések
   


Gyakran feltett kérdések

Mit jelent a hibafeltárás?

A hibafeltárás (diagnosztika) azt a tesztsorozatot jelenti, ami több, különböző jellegű mérés során vezet el a hiba okának megtalálásához. A diagnosztika nem keverendő össze a hiba elhárításával. Hiba elhárításon azt értjük, amikor a már feltárt problémát javítással vagy alkatrészcserével orvosoljuk.

 

Megvárható-e a hibafeltárás?

Nem. Sajnos nem minden diagnosztikai vizsgálatot tudunk 5-6 órán belül elvégezni. (Ez alól persze kivételek a várhatóan rövid időt igénybevevő megrendelések, pl: kompresszió mérés, hibatároló kiolvasás, stb.). Ha például a tesztek során a befecskendező szelepek hibájának gyanúja merül fel, azokat külső próbapadon ellenőriznünk kell. Bizonyos motorkonstrukcióknál csupán a szelepek ki, ill. beszerelése meghaladhatja a 2 órát. Hasonló probléma merülhet fel pl. szelephézag-ellenőrzésnél, ahol esetleg a motor teljes kihűlését is meg kell várnunk, ami újabb órákat emészt fel. Általánosságban az is elmondható, hogy az összetettebb felépítésű, nagyobb motorok esetében - részben a motortér zsúfoltsága miatt - a vizsgálatok időszükséglete is nagyobb.
Az előzetes telefonos egyeztetések során minden esetben megpróbáljuk megbecsülni a diagnosztika várható időszükségletét, de biztosat mondani csak a vizsgálat kezdetéről lehet, a végéről nem. 
Azt is meg kell említeni, hogy az autószerelő műhely veszélyes üzem, ahol előfordul nyitott akna, néha egy-egy olajfolt, tűzveszélyes, vagy maró hatású anyag. Elkerülhetetlen a vizsgáló, összekötő kábelek jelenléte, amiken meg lehet csúszni, el lehet bennük botlani, és sajnos rálépve ezek tönkre is tudnak menni. Ez mind a vállalkozó felelőssége, illetve kockázata. Amikor nem javasoljuk, hogy az ügyfelünk végigvárja a vizsgálatot, ennek a hátterében részben ez áll. A vizsgálat / javítás lényeges pontjairól viszont készséggel készítünk fotókat, melyeket a kocsi kiadásakor bemutatunk, illetve igény esetén e-mail címre elküldünk. 

 

Hogyan tarthat akár több napig is egy hibafeltárás?

A jelenleg az utakon futó autók többsége már nem arról híres, hogy egy csavarhúzó és egy villáskulcs-készlet segítségével minden elvégezhető rajtuk. Inkább hasonlíthatóak egy olyan komplex mechanikai rendszerhez (mint pl. egy erőmű), amit hasonlóan összetett számítógép-hálózat vezérel. Ritkán, de adódnak olyan hibajelenségek, amiket olyan sokféle hibaok válthat ki, hogy több kolléga és 5-6 mérőeszköz együttes alkalmazása sem elég ahhoz, hogy a végső diagnózist egy napon belül felállítsuk. Ha a hiba ráadásul csak időszakosan jelentkezik, még rosszabb a helyzet. 

A másik ok, amiért egy "egyszerű" diagnosztika elhúzódhat, az a minőségre való törekvésünk. Minden esetben megpróbáljuk - az ésszerűség határain belül - akár többször is visszaellenőrizni saját munkánkat, a beavatkozások minőségét, a beépített alkatrészek működését. Erre ugyancsak az időszakosan fellépő hibák esetén van nagyobb szükség. 

 

A hibakód kiolvasás egyértelműen "megmondja", hogy mi a probléma?

Nem, a hibakódok értelmezése ill. az élő adatok kiolvasása csupán egy kis segítség a diagnosztikában. Sok esetben előfordul, hogy egyáltalán nincs eredménye a számítógépes hibaolvasásnak, és ugyancsak gyakori, hogy a letárolt hibakód annyira általános, hogy azt több tucat különböző alkatrész hibája okozhatja. Kérésre természetesen vállaljuk, hogy csak a hibatárolót olvassuk ki, de minden esetben leszögezzük, hogy a motorvezérlő rendszerek hibafelismerő képessége igencsak korlátozott.
A soros diagnosztikáról bővebben itt olvashat.

 

Ha nincs hibakód, vagy a hibakód nem mutat rá egyértelműen egy adott alkatrészre, mi a teendő?

Ilyen esetekben egy teljes, sok lépésből álló hibafeltárást kell végezni, általános diagnosztikai módszerekkel (pl. párhuzamos tesztek, üzemanyagrendszer vizsgálata, motor mechanikus állapotának felmérése), illetve célirányos hibakereséssel. 

 

Időszakosan fellépő hibák esetén a hibafeltárás költsége változatlan marad?

Általában nem. Sajnos kénytelenek vagyunk azt az időt is felszámítani az ügyfelek felé, amit oszcilloszkópok, laptopok, és nyomásmérő eszközök kíséretében az autóban utazva töltünk. A hiba fellépésének gyakoriságától függően esély van persze arra is, hogy a hibát rövid idő alatt megtaláljuk, de mindenképpen szükség van arra, hogy a hibajelenség nálunk legalább 15-20 alkalommal bekövetkezzen, vagy hosszútávon fennálljon. Hihetetlenül nehéz egy olyan jelenséget biztonsággal diagnosztizálni, ami például 50 kilométerenként, vagy naponta csak egyszer következik be néhány másodperc erejéig.
Az időszakos hibákról bővebben itt olvashat. 

 

Időszakosan fellépő hiba esetén akkor is fizetnem kell, ha a vizsgálat során a hibás működés nem fordul elő, így a hiba okát megállapítani nem lehet?

Sajnos igen, a vizsgálattal eltöltött időnek költségvonzata van. Éppen ezért az ilyen jellegű hibák bejelentésekor szóban is elmondjuk, itt a web-oldalunkon is több helyen szerepeltetjük: célszerű a vizsgálattal addig várni, amíg a hiba elfogadható gyakorisággal nem jelentkezik.Ha egy hiba több műszakon át nem jelentkezik, a vizsgálóeszközök lefoglaltsága, és a belefektetett idő jelentős kiadással jár. Ennek az anyagi kockázatát nem tudjuk átvállalni. 

 

Az autóm már sok szervizben járt, és minden lehetséges alkatrészt kicseréltek rajta, a hibajelenség azonban változatlan. Ilyen esetben mi lehet a megoldás?

Nagyon gyakran szembesülünk azzal, hogy szervizek úgy próbálnak meg hibát diagnosztizálni, hogy az általuk a jelenséghez logikailag kapcsolható elemeket kicserélik. Ez azonban egyrészt drága, másrészt sok esetben nem járható útja a hibafeltárásnak. Főleg idősebb autóknál gyakran nem csak egy, hanem több hiba együttes hatása okozza a panaszokat, ilyenkor egyetlen alkatrész cseréje nyilvánvalóan nem hoz javulást. A megoldás tehát mindenképpen a célirányos hibafeltárás, az alkatrészek egyedi tesztelése, ill. a rendszer átfogó diagnosztikája. 

 

Mi a teendő, ha nem vagyunk elérhetőek telefonon?

Néha előfordulhat, hogy egy-egy feladatot nagyon gyorsan kell befejeznünk, mert pl. az ügyfelünk még aznap szeretne hazautazni. Az is előfordulhat, hogy közben egy harmadik kolléga adatgyűjtő eszközök társaságában utazik egy autóval, miközben a negyedik kolléga alkatrész-beszerző úton van. Ilyen esetekben előfordul, hogy pár órára a fent látható telefonszámon nem lehet bennünket elérni. 
Amint tehetjük, a telefont visszakapcsoljuk, így nyugodt körülmények között tudunk tanácsot adni, időpontot egyeztetni, stb. 

 

Mit vigyek magammal a megbeszélt időpontra?

A forgalmi engedélyre és a gépkocsi kulcsára mindenképpen szükség lesz. Ezúton is szeretnénk ügyfeleink figyelmét felhívni arra, hogy csak olyan gépkocsit áll módunkban elvállalni, ami megüti a közúti forgalomban minimálisan elvárható műszaki színvonalat.

 

Felhívjuk figyelmüket, hogy teendőink miatt nem mindig tudunk azonnal a telefonhoz sietni, kérjük legyenek türelmesek a kicsöngés során. 

 

Abban az esetben, ha egy-egy bonyolultabb esetről kívánnak tanácsot kérni, hatékonyabban tudunk emailben kommunikálni, mint telefonon. Az e-mail-ben kérjük jelöljék meg a problémás autó pontos évjáratát, motorszámát. 

 
ELÉRHETŐSÉGEINK: 
 
BmS Motordiagnosztika - Befecskendezős Motorok Szervize 
 
2030 Érd, Rózsa u. 5. 
Tel.: 06-30-598-8006 
BmS
 
Előfordul, hogy túlterheltségünk miatt kénytelenek vagyunk a telefont átmenetileg kikapcsolni. Ilyen esetben a kapcsolatfelvétel legbiztosabb módja az email.
 
 
Email: info@injektor.hu
 
NYITVATARTÁS: 
Hétfőtől péntekig: 8-15 óráig. 
     
ÜGYFÉLFOGADÁS ELŐZETES IDŐPONTEGYEZTETÉS ALAPJÁN,
 
AUTÓ ÁTVÉTEL ÉS KIADÁS KIZÁRÓLAG NYITVATARTÁSI IDŐBEN!
 

Befecskendezős Motorok Szervize • 2030 Érd Rózsa u. 5. • 06-30-598-8006 • info@injektor.hu